A növénybiztosítás az egyre szaporodó viharok, jégesők, áradások és aszályok miatt válik szükségessé. Ezek ugyanis mind-mind annak az egyre szélsőségesebb időjárásnak a velejárói, amelyek a globális klímaváltozásnak köszönhetően már hazánkat is sújtják. Ezek a tényezők és a hozzájuk való folyamatos alkalmazkodás pedig komoly fejfájást okoz a gazdáknak is.
A gazdák számára ma már a jégkárok mellett a viharkárok a legnagyobb aggodalomra okot adó jelenségek. Ebből következik, hogy a rájuk
biztosítási védelmet nyújtó szolgáltatások egyre inkább felértékelődnek.
Mint minden évben, tavaly is történtek súlyos káresemények: Somogy és Zala-megyében például villámárvizek dúltak, a napraforgó és kukorica állományokban pusztító nagy viharok pedig jelentős károkat okoztak.
A változékony és extrém időjárással szemben azonban megfelelő védelmet jelenthet a növénybiztosítás megkötése. A Generali Biztosító Zrt. ügyfelei számára úgynevezett díjtámogatott biztosításokat is kínál, melyek esetében a biztosítási díj egy részét a jogszabályban meghatározott állami szerv visszatéríti a termelő részére.
A díjtámogatott biztosítások olyan természeti kockázatokra köthetők, mint
A különböző növényi kultúrákat A, B és C típusú biztosítási csomagok részesítik védelemben. Jogszabály határozza meg, hogy melyik típusban milyen növényre és mely kockázatra köthető biztosítás. 2020-ban a biztosítási díjtámogatás az A típusúra 64%, a B és a C típusnál pedig a befizetett díj 40 százaléka.
Érdemes tudni, hogy a törvény értelmében a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítások önrészei viszonylag magasak. A Generali éppen ezért kiegészítő biztosítással segít levenni a gazdák válláról ezt a terhet, ami szinte mindegyik típusú biztosításhoz megköthető.
A saját igényekre, gazdaságokra szabott biztosítás ezeken felül azért is bír kiemelkedő jelentőséggel minden gazda számára, mert aki nem rendelkezik biztosítással, az
a kárenyhítési alapból járó kártérítésnek is csak 50%-át kaphatja meg.
A szélsőséges időjárás miatt az egyes károk nagysága nő. Éppen ezért érdemes időben felkészülni a bajra, és megkötni a díjtámogatott növénybiztosítást, mely kár esetén jelentős segítséget nyújt. Azokban az esetekben, amikor nem köthető díjtámogatott növénybiztosítás, érdemes hagyományos növénybiztosítást kötni.
A Generali Biztosító azoknak a gazdáknak is megoldást kínál, akik nemcsak a növénykultúráikat, hanem a vagyontárgyaikat is szeretnék biztonságban tudni. A mezőgazdasági vagyontárgyakra szóló vagyonbiztosítás esetén cégünk nevesített kockázatokat nyújt, tehát tételesen határozza meg, hogy egy-egy vagyontárgyat milyen biztosítási összeggel és díjon biztosít.
Ha kíváncsi vagy ezekre, illetve érdekelnek a Generali mezőgazdasági biztosítás további részletei, kattints a linkre, vagy töltsd ki az alábbi formot, és kollégáink hamarosan visszahívnak:
The post Egyre extrémebb az időjárásunk, szükség van a biztosításra appeared first on Generali Előrelátók Blog.