A 2020.december 28-29-i horvátországi földrengéseket követő első két napban a hazai biztosítókhoz több mint ötszáz bejelentés érkezett, amelyek alapján a társaságok a százmillió forintot meghaladó kifizetéssel számoltak tavaly. A magyar károsultak közül azonban sokan csak az újévben fordultak biztosítóikhoz, így a kárösszeg sokszorosan meghaladja a korábbi várakozásokat – derül ki a MABISZ közleményéből.
Ha neked is károd keletkezett a decemberi földrengés kapcsán, ide kattintva elérheted a Generali online kárbejeltési felületét.
A Magyar Biztosítók Szövetsége figyelmeztet, hogy a szerződések rögzítik, az ügyfeleknek mennyi idő áll rendelkezésükre, hogy a káresemény észlelését követően bejelentsék a kárukat. Mint írják, ez jellemzően 3-5 nap azután, hogy a tulajdonos értesült arról, hogy kára keletkezett. Vagyis nem a földrengés időpontja a mérvadó, hanem az, amikor a károsult tudomást szerez a káresetről.
Az év vége és a hosszú hétvége miatt sokan csak az újév első napjaiban jelentkeztek a biztosítójuknál. A MABISZ korábban közel háromezer bejelentésről számolt be, ahol a becsült kárösszeg megközelíti az ötszáz millió Forintot.
A Generali Biztosítóhoz január 6-ig 1033 kárbejelentés érkezett, amelynek kárigénye 235 millió Forint.
A szövetség szerint ez az ötszáz millió forintos összeg önmagában nem számít kirívónak, mivel egy-egy nagyobb nyári vihar akár több milliárdos nagyságrendben is mozoghat, az egy bejelentésre jutó körülbelül 200 000 Forint azonban viszonylag magasnak számít. “Ezt az indokolhatja, hogy a földrengés az épületek szerkezetében súlyosabb károkat okozhat, mint a felhőszakadás vagy a szélvihar.”
Mint ismeretes, a biztosítótársaságok – így a Generali is – folyamatosan térítik a károsultaknak a jóváhagyott kifizetéseket.
Társaságunknál a károk szemlézése megkezdődött, a bejelentések 10%-a pedig már kifizetésre is került. Főként Baranya megyéből érkeztek kárbejelentések, de Somogy és Zala megye is érintett.
Az ügyintézést jelentősen segíti a Generalinál is elérhető online kárbejelentés, mivel az elmúlt évben – részben a koronavírus okozta járvány miatt – a biztosítók felgyorsították digitalizációs szolgáltatásaik kiépítését a kárbejelentés és a kárfelmérés területén is. A Generali Biztosító bevezette a videós kárrendezést, amely esetén, ha a feltétek adottak és a károsult is egyetért vele, akkor videóhívásban szemlézik a lakást ért kárt, személyes találkozó nélkül.
Ha még nincs lakásbiztosításod, esetleg kíváncsi vagy, milyen biztosítási védelemben részesülhetsz földrengés esetén, töltsd ki az alábbi formot, és kollégáink hamarosan visszahívnak!
“Egyes biztosítóknál a bejelentett egyszerűbb esetek egy megajánlott összeg elfogadásával zárulhatnak” – írja a MABISZ, majd megjegyzi, hogy akinél mégis szükséges a helyszíni kárszemle, ott a károsultaknak csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat szabad elvégezniük, mint például a megrongálódott épületek esetleges áramtalanítása, vagy éppen a vízvezetékek lezárása. Javasolják, hogy
lehetőleg készíts mindenről fényképet az okostelefonod segítségével.
A kárigények megalapozottságának megítéléséhez a biztosítók (saját szakértőik szakmai felkészültsége mellett) a magyarországi földrengési információs rendszer nyilvános, interaktív adatbázisára támaszkodnak. Ez pontosan mutatja, hol voltak olyan rengések, amelyek biztosítási eseménynek minősülő károkat okozhattak.
A Magyar Biztosítók Szövetségének tájékoztatása szerint valamennyi hazai lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy, mint a
“Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. (Az MNB tavalyi statisztikája szerint a lakásbiztosítások átlagára évi 36 ezer forint.) A mintegy négymillió magyarországi lakóingatlannak jelenleg a 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással” – derül ki a szövetség közleményéből.
Érdekelnek a Házőrző otthon- és életmód-biztosítás részletei? Tájékozódj a Generali lakásbiztosítási ajánlatairól, keresd fel lakásbiztosítási kalkulátorunkat, és kösd meg biztosításodat otthonod védelméből, online!
The post Horvát földrengés: hatalmas károk Magyarországon is appeared first on Generali Előrelátók Blog.