Magyarországon évek óta a szív- és érrendszeri megbetegedések vezetnek a legtöbb halálesethez, hazánkban minden második ember ezekkel összefüggésben veszíti életét. Az ezt követő leggyakoribb halálokot a daganatos elváltozások jelentik évente 32 000-33 000 áldozattal, ráadásul ez a betegségtípus mutatja arányaiban a legnagyobb növekedést.
Ezek a statisztikák azért is elszomorítóak, mert a szakemberek egyöntetű véleménye szerint a preventív szemlélet, a korai felismerés és a hatékony terápia nagymértékben javíthatja a páciensek esélyeit a betegségek leküzdésében. Hogyan biztosíthatjuk, hogy rendszeresen hozzájussunk a legfontosabb szűrővizsgálatokhoz, és mivel könnyíthetünk a diagnózist követő nehéz időszakon?
Magyarországon sok emberéletet követelnek a légző- (6,2%) és az emésztőrendszer (5%) megbetegedései, de még magasabb azon halálesetek száma, melyek szív- és érrendszer eredetűek (49,4%) vagy a rosszindulatú daganatok (25,4%) okozzák – írja cikkében a Növekedés.hu.
A súlyosabb következmények azonban gyakran elkerülhetőek lennének tudatos megelőzéssel.
A Generali egyik korábbi, daganatos betegségekkel kapcsolatos attitűdöket felmérő lakossági kutatása ugyanakkor fontos társadalmi berögződésre hívta fel a figyelmet: míg a megkérdezettek 49 százaléka jár rendszeresen rákdiagnosztikai vizsgálatokra, addig 41 százalékuk továbbra is úgy gondolja, hogy a szűrési célú ellenőrzésre csak akkor van szükség, ha már valamilyen tünetei vannak. A magyarok ráadásul továbbra is elsősorban az örökletes hajlamnak tulajdonítják a rosszindulatú elváltozások kialakulását. Mindez arról tanúskodik, hogy a preventív szemlélet továbbra sem jellemzi a hazai lakosságot.
Sokakban él tehát a tévhit, hogy a rosszindulatú daganatok és a krónikus betegségek kialakulása a genetikától függ és semmit sem tehetnek ellenük, holott ezekkel összefüggésben számos környezeti tényezőt és káros szokást is a rizikófaktorok közé sorolhatunk. A dohányzás egymaga 15 különböző ráktípus kialakulásáért felelős, míg a rendszeres alkoholfogyasztás 10-féle rosszindulatú elváltozás okozója lehet. A leggyakoribb bőrrákfajta, a melanóma megjelenésében döntő szerepet játszik a túlzásba vitt napozás és akár már az egy alkalomnál többször előforduló napégés is.
A kardiovaszkuláris szövődmények főbb kiváltó okai közé tartozik például a magas vérnyomás és magas vércukorszint, ezek kialakulása pedig nagyon gyakran a túlsúlyból és a mozgásszegény életmódból ered – tájékoztat a Webbeteg. Sajnos hazánkban a diabétesz (cukorbetegség) már népbetegségnek számít, amely jelenleg minden 10. magyart érint. A súlyos egészségügyi problémák elkerülése érdekében nemcsak a káros szenvedélyek elhagyása szükséges, de
az egészséges táplálkozás és a sportos életmód is kiemelkedő fontosságú.
Mindezek mellett a prevenció fontos eleme a rendszeres szűrővizsgálatok elvégeztetése is, melyekkel ideális esetben akár a betegség kialakulását is megelőzhetjük, illetve lehetőséget ad arra, hogy a már meglévő problémát a lehető leghatékonyabban és gyorsabban kezelhessük. A legalább évente elvégzett méhnyakrák-szűréssel például időben elcsíphetjük a tüneteket még egyáltalán nem okozó betegséget, EKG ill. vérvizsgálatokkal pedig a szív- és érrendszeri elváltozások előfordulásának kockázatát is felmérhetjük, csökkenthetjük.
Nagyon fontos tehát hangsúlyozni, hogy a preventív szemlélet az életünket veszélyeztető megbetegedések lefolyásának teljes ideje alatt kulcsfontosságú – természetesen a legjobban akkor járunk, ha a rizikótényezők elkerülésével és a rendszeres szűrővizsgálatokkal esélyt sem adunk a komolyabb betegség kialakulásának.
Szintén érdemes időt szakítani az otthoni önvizsgálatra. Ezt támogatva a Generali gyakran kedveskedik ügyfeleinek ajándék egészségmegőrzési célú készülékekkel: jelenleg az akciós feltételeknek megfelelő Nyugalom Plusz életbiztosítást kötő első 500 ügyfél juthat vérnyomásmérőhöz.
A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy a stressz is jelentős, negatív tényező lehet a krónikus betegségek kialakulásánál, ahogy a mentális állapot, a hozzáállás és a pozitív szemlélet a diagnózist követő időszakban is kulcsfontosságúak. Ha már felmerült a gyanú, hogy életminőségünket drasztikusan befolyásoló elváltozás alakult ki szervezetünkben, az segíthet a legtöbbet, ha mihamarabb megszületik a pontos és szakszerű diagnózis, ezt követően pedig a korszerű terápia, a nyugodt, megoldásszemléletű kezelés kerül a középpontba. Ilyenkor tudnunk kell, hogy fizikai, anyagi és mentális szempontból is biztonságban vagyunk.
Szolgáltatás-finanszírozó egészségbiztosítás keretén belül kínál széleskörű szolgáltatásokat ügyfeleinek a Generali, hozzájárulva a tudatos prevencióhoz és a betegségek sikeres leküzdéséhez. A Private Care egészségbiztosításon belül minden ügyfél saját igényei szerint választhat a szolgáltatások 4 különböző csomagja közül: a csomagok mindegyike tartalmazza
az időpontszervezést, valamint
a különböző szakorvosi-, labor- és diagnosztikai vizsgálatok finanszírozását.
Egyes csomagok éves szűrővizsgálati programot is tartalmaznak.
Ezeken kívül
az ambuláns műtétek is térítettek a Start csomag kivételével,
egynapos sebészeti beavatkozások csomagtól függően akár korlátlan számban és értékben, illetve szükség esetén
a kórházi kezelések, azaz a biztosítás által finanszírozott fekvőbeteg ellátások az Exkluzív csomagban érhetők el.
Az Exkluzív csomagban külön figyelmet szentelnek az onkológiai diagnosztikának – hiszen ezen a területen külön jelentőséggel bír, akár életet is menthet, hogy a gyanú felmerülése utána milyen gyors a diagnózis és a kezelési terv felállítása. A Private Care biztosítással rendelkező ügyfelek számára ráadásul a nap 24 órájában elérhető a Medi24 vonala, mellyel a gyors, zökkenőmentes vizsgálatszervezésen túl akár azonnali telefonos egészségügyi tanácsadás is igénybe vehető.
Ezen biztosítási szerződések megkötését most különösen érdemes megfontolni, hiszen 2021. április 17-től az akciós feltételeknek megfelelő Private Care, TestŐr, MyLife vagy MyPlan biztosítások esetében az első 500 új ügyfél egy UV sterilizáló dobozt kap ajándékba, mellyel kulcstartóját vagy mobiltelefonját is fertőtlenítheti.
Felkeltettük az érdeklődésed? Töltsd ki az alábbi űrlapot kollégáink személyre szabott ajánlataiért!
Hozzájárulok a fent megadott személyes adataimnak direkt marketing célú
kezeléséhez. Kijelentem, hogy hozzájárulásomat önkéntesen, az Adatkezelési
Tájékoztató – különösen annak
a közvetlen üzletszerzési célú adatkezelésekre vonatkozó pontja – szerinti megfelelő
tájékoztatás
birtokában tettem meg.
Bővebben
The post Életeket menthet a korai diagnózis és a preventív szemlélet appeared first on Generali Előrelátók Blog.