A családi otthon nem csak egy tetőt jelent az ember feje fölött – itt élhetitek át életetek legszebb pillanatait is, a meghitt vacsoráktól a gyerekek első lépéséig. Egy lakásbiztosítás megkötésével pedig gondoskodhattok arról, hogy szélsőséges időjárás által okozott károk, csőtörés vagy betörés esetén se maradjatok magatokra.
A biztosító egyik szolgáltatása, hogy anyagi segítséget nyújt, ha egy káresemény miatt ideiglenesen el kell költözni otthonról, valamint a javítási és pótlási költségeket is állja. Egyes biztosítási csomagok pedig még az elektronikai eszközökre (például a telefonodra) is kiterjeszthetőek, és a házon kívül bekövetkező károkat is megtérítik.
Bemutatjuk, milyen helyzetekben jöhet jól a lakásbiztosítás, és hogyan térhettek vissza a segítségével a lehető leghamarabb a megszokott kerékvágásba egy-egy váratlan káreset után.
A megfelelő lakásbiztosítás megkötésével növelheted otthonod biztonságát. Ebben segíthet a Generali Házőrző otthon és életmódbiztosítása, amely testre szabható, és személyes találkozó nélkül is megköthető. Kattints a linkre vagy töltsd ki az alábbi űrlapot, hogy tanácsadó kollégáink mihamarabb felvehessék veled a kapcsolatot!
Hozzájárulok a fent megadott személyes adataimnak direkt marketing célú
kezeléséhez. Kijelentem, hogy hozzájárulásomat önkéntesen, az Adatkezelési
Tájékoztató – különösen annak
a közvetlen üzletszerzési célú adatkezelésekre vonatkozó pontja – szerinti megfelelő
tájékoztatás
birtokában tettem meg.
Bővebben
Bár mindenki abban reménykedik, hogy soha nem fogja baj érni az otthonát, ezeket a dolgokat sajnos nem mindig tudjuk befolyásolni. Bárkivel előfordulhat, hogy egy villámcsapás tüzet okoz a házában, vagy egy komoly vihar után elönti a pincéjét a víz. A pusztítás különösen súlyos lehet régi építésű ingatlanok esetén – ilyenkor persze a szerkezeti elemek cseréjének költségei is nagyobbak.
Egy-egy természeti katasztrófa vagy a szélsőséges időjárás által okozott kár megrendítő élmény lehet, főleg, ha még ki is kell költöznötök a helyreállítás idejére. Ilyen helyzetekben ráadásul fontos személyes és pótolhatatlan tárgyak – például fényképek – is megsemmisülhetnek és a nagyobb vagyoni értékű tárgyak is odaveszhetnek.
De még csak extrém időjárásra sincs szükség ahhoz, hogy bekövetkezzen a baj – hiszen bármikor megeshet, hogy elárasztja a konyhátokat a víz egy csőtörés miatt, vagy betöri az egyik ablakot egy kidőlt fa.
A lakásbiztosítás ezen károk megtérítésének a költségeit is fedezi, így nem kell megtakarításotokat a javításokra fordítanotok.
Szükség esetén pedig akár az ideiglenes szállás lakbérének kifizetéséhez is segítséget kaptok,
sőt, az elveszített ingóságaitok értékét is visszakaphatjátok.
Ha azonban bármilyen kialakulóban lévő problémát észleltek a lakásban, fontos, hogy a lehető leghamarabb, még a baleset vagy káresemény bekövetkezése előtt megjavíttassátok őket.
Egy kis odafigyeléssel komoly károk előzhetőek meg:
érdemes például az elektronikai eszközökhöz villámvédett elosztót használni,
a tűzjelzők működését rendszeresen ellenőrizni,
nyílászárókat bezárni, a csapot ellenőrizni, mielőtt elmentek otthonról.
Persze nem csak a rossz idő és a csőtörések tehetnek kárt az ingatlanotokban – sajnos a betörők is veszélyt jelentenek. És még ha minden szükséges óvintézkedést megtesztek – biztonsági rendszert szereltettek fel, eltitkoljátok, ha hosszabb időre elutaztok, és mindig ellenőrzitek, hogy zárva vannak-e az ajtók és az ablakok –, akkor is bejuthatnak a betörők az otthonotokba.
Ilyen esetben pedig könnyen lehet, hogy a családi nyaralásból hazaérve egy kifosztott lakásban találjátok magatokat, ahol a TV-knek, a laptopoknak, a fényképezőgépeknek és az ékszereknek hűlt helye, sőt, még az ablakokat vagy ajtókat is megrongálták.
Betörés áldozatául esni különösen megrázó élmény, amely után védtelennek és kiszolgáltatottnak érezheti magát az ember – arról nem is beszélve, mekkora anyagi terhet jelent az ellopott értéktárgyak pótlása. Szerencsére a Házőrző otthon-és életmód-biztosítás szolgáltatásainak segítségével pótolhatjátok ingóságaitokat. A lakásbiztosítás emellett a rongálás által okozott károk költségeit is fedezheti.
Fontos tudni, hogy betörés esetén a Biztosító
a szolgáltatás kifizetését megelőzően vizsgálja, hogy milyen volt az otthonotok védelmi szintje.
A védelmi szintnek több fokozata van, attól függően, hogy mennyire véditek otthonotokat, például milyen az ajtóra felszerelt zár, van-e rács az ablakon, esetleg riasztó berendezés stb.
Minél magasabb az otthonotok védelmi szintje, annál magasabb a biztosítás szolgáltatási összege, így a biztosítási védelmetek is. Erről mindenképp tájékozódjatok a biztosítási feltételekből.
Azonban a betörés ellen is tudtok tenni kicsi körültekintéssel:
ügyeljetek arra, hogy az ajtók és ablakok mindig legyenek megfelelő zárral felszerelve és bezárva,
valamint a riasztót se felejtsétek el bekapcsolni!
Soha ne rejtsetek el tartalék kulcsot a lakáson kívül, mivel a betörők könnyebben megtalálják ezeket, mint gondolnátok, és az ilyen vagy ehhez hasonló magatartások miatt megtagadhatja a biztosító a kifizetést.
A modern technológia és távmunka egyre növekvő népszerűsége miatt gyakran több értékes eszközt is magunkkal cipelünk az otthonunkon kívülre – a zsebünkben ott lapul a drága okostelefon, a táskánkban pedig a laptop. Éppen ezért annak is nagyobb a kockázata, hogy például véletlenül összetörjük.
A kiegészítőként köthető Smart biztosításnak köszönhetően azonban nem ér pótolhatatlan veszteség, ha elromlik a laptopod, miután egy kávézóban ráömlik a kávé, vagy a kutyusod megrágja az okostelefont és ezért pótolnod kell ezeket a drága készülékeket.
Az okos eszközök mellett a lakásbiztosítás megkötésekor külön figyelmet kell fordítani a nagyértékű vagyontárgyakra. Ezek értékét külön jelölni kell a biztosítási ajánlaton. , Ha később teszünk szert egy nagyobb értékű vagyontárgyra és szeretnénk azt is bevonni a biztosítási védelem alá, akkor bizony módosítani kell a szerződést.
The post Lakásbiztosítás: biztosítás otthonod és értékeid védelmében! appeared first on Generali Előrelátók Blog.