Szeptember 1-jétől azt gondolhatnánk, könnyebb szervezni a mindennapokat, hiszen a gyerekek iskolában, óvodában vannak – ám amellett, hogy ősztől látványosan megnő a forgalom a városokban, felütik a fejüket olyan problémák is, amikre nem árt előre felkészülni, mint például a gyermekbetegségek, iskolai lopás.
Kétség sem férhet ahhoz, hogy bizony hosszú a 10 hetes nyári szünet az iskolások szüleinek – egy idő után már a nagyszülők is elfoglaltak lesznek, a táborból táborba járás is fárasztó, és persze cseppet sem pénztárca kímélő. Ám szeptember első napjaival sem lélegezhetnek fel az iskolások szülei – mert bár a csemeték már intézménybe járnak,
számtalan probléma pont ilyenkor üti fel a fejét.
Ez nem is véletlen: a sok hetes szabadságot, a pihenést, az állandó játékot, netán tévézést, a haverokkal bandázást felváltja az az időszak, amikor bizony szabályok vannak, reggel időben kell elindulni, sokszor 45 percen keresztül a tanórákon koncentrálni.
Ez pedig nem is kérdés, hogy megterhelő kicsiknek és nagyoknak egyaránt, a kevesebb alvás, a stressz, a leterheltség pedig náluk is megmutatkozik – persze nem mindenkinél ugyanúgy.
Ilyenkor az egyik legfontosabb dolog a türelem: érdemes szülőként tudatosítani magunkban, hogy az átállás nem egyszerű, és még ha mi magunk is fáradtak és netán ingerültek vagyunk, akkor is fontos, hogy türelemmel álljunk gyermekeinkhez, és biztosítjuk őket arról, hogy velünk bármit megoszthatnak. És persze az sem árt, ha időben felkészülünk néhány kellemetlen helyzetre…
A hosszú nyári szünet utáni visszatérés a közösségbe általában igénybe veszi a gyerekek immunrendszerét, ilyenkor a legtöbbször
megduplázódik a beteg gyerekek száma.
Nem árt, ha ebben az időszakban kiemelten figyelünk az immunerősítésre, és a szükséges vitaminokkal, ásványi anyagokkal, illetve a megfelelő ételekkel és elegendő pihenéssel támogatjuk meg a gyerek immunrendszerét.
A sport, a hétvégi kirándulások is sokat segíthetnek abban, hogy erősödjenek a kicsik és nagyok egyaránt, ráadásul a szabad levegőn töltött idő mindenkire jó hatással van.
Ám sok esetben ez is kevésnek bizonyul, különösen akkor, ha egy közösségben felüti a fejét a viszonylag gyors kimenetelű megfázáson kívül más is. A gyerekek többnyire könnyebben viselik a betegséget, mint a felnőttek – ők sokszor csak levertebbek, fáradékonyabbak a szokottnál.
Ám a komolyabb gyermekbetegségek esetén a szülőknek sokszor a szíve szakad meg, amikor a kicsik ki sem akarnak kelni az ágyból, és az általában izgő-mozgó gyereken azt látják, hogy legszívesebben egész nap csak feküdne. Ilyenkor egy kisebb vagyont is otthagyhatunk a gyógyszertárakban, nem beszélve arról, hogy a gyermek felügyeletét sem mindig egyszerű megoldani, még akkor sem, ha home office-ban dolgozhatuk.
Gyermekközösségekben komoly kihívás a gyermekbetegségek elkerülése. Ha viszont már felütötte a fejét a baj, jól jön a segítség: a Generali Házőrző otthon- és életmód-biztosítás Kölyök csomagjának eleme a gyermekbetegség térítés 0 és 14 év közötti biztosított gyermek esetében:
skarlát,
bárányhimlő,
mumpsz,
lágyéksérvműtét és garatmandula-műtét
esetén fizet a biztosító.
Hozzájárulok a fent megadott személyes adataimnak direkt marketing célú
kezeléséhez. Kijelentem, hogy hozzájárulásomat önkéntesen, az Adatkezelési
Tájékoztató – különösen annak
a közvetlen üzletszerzési célú adatkezelésekre vonatkozó pontja – szerinti megfelelő
tájékoztatás
birtokában tettem meg.
Bővebben
Váratlanul köddé válik a gyerek tolltartója, eltűnik a vadiúj tornacipő, szemüveg… Hiába próbáljuk megtanítani a gyermekeinknek, hogy vigyázzanak a holmijaikra, és hiába írjuk/rajzoljuk/varrjuk bele a nevüket minden felszerelésükbe, az iskolai lopásoktól sajnos ez sem véd.
Ez ellen megoldást nyújhatnának az iskolai szekrények is, ám nem minden intézményben van erre lehetőség. Így marad az, hogy gyakran elmagyarázzuk csemetéinknek, hogyan is vigyázzanak a holmijaikra – és persze
azt sem árt tisztázni már a legelején, hogy ha megtetszik neki valami, azt nem tulajdoníthatja el semmiképp sem.
Ám hiába a gondos előkészület, kétségkívül nagyon bosszantó tud lenni, ha egy fontos, ráadásul drága dolgát tulajdonítja el valaki a gyereknek.
A Generali Házőrző otthon- és életmód-biztosítás Kölyök csomagja Iskolai lopáskor nyújt segítséget: A 6–15 éves gyermek(ek) iskolai tartózkodása idején és helyén bekövetkezett, általános háztartási ingóságokban keletkezett lopáskárt is megtéríti.
Vajon ki a felelős a gyermek által okozott károkért? Minden eset más és más, ám elmondható, hogy minden esetben a gyermek gondozóját: szülőt/nevelőszülőt terheli az okozott kárért a felelősség.
Szülőként, nevelőszülőként egyrészt a megelőzésre érdemes hangsúlyt fektetni, és amikor csak lehet, tudatosítani kell a gyermekünkben, hogy
a károkozásnak bizony komoly következményei lesznek.
Itt fontos mérlegelni azt is, hogy mennyire képes az adott gyermek felmérni a cselekedetének következményeit. Másrészt
felkészülhetünk ezekre a szituációkra akár biztosítással is.
A Generali Házőrző Otthon és Életmód Biztosítás Kölyök csomagjának eleme a Gyerek felelősségbiztosítás: a károkozó gyermek gondozója kártérítési kötelezettséggel tartozik harmadik személyeknek okozott károkért.
Például a játszótéren egy hinta-balesetnek köszönhetően súlyos személyi sérülést okoz egy másik gyereknek gyermekünk, vagy egy kölcsönkért drága játékot vagy okostelefont összetöri véletlenül, de akkor is felelni kell az okozott kárért, ha az utcán focizva betöri a szomszéd néni ablaküvegét.
The post Gyermekbetegségek, iskolai lopás – ezeket érdemes tudni appeared first on Generali Előrelátók Blog.