A hazai autósok 18%-a szeretne egy-két éven belül elektromos vagy hibrid járművet vásárolni, akik pedig nem gondolkodnak ebben, elsősorban az anyagiakkal (84%) indokolják a döntést – derül ki a Generali Biztosító januári reprezentatív felméréséből. A magyarok 62%-ának van saját gépkocsija, közülük viszont csupán 1% vezet környezetkímélő járművet. Elektromos autó esetében az árak mellett a kényelmi szempontok számítanak leginkább: a kis hatótáv és korlátozott töltési lehetőségek is visszatartják őket. A lakosság egyébként nemcsak a fogyasztáson, hanem a közlekedésen is spórol: ezt a benzinár és a szervizköltségek drasztikus emelkedése mellett az otthoni munkavégzés rohamléptékű terjedése is indokolja.
Autózási szokásairól és az újabb, környezettudatos modellekkel kapcsolatos terveikről kérdezte a Generali Biztosító friss reprezentatív kutatása a 18-65 éves hazai lakosságot.
A januári eredmények azt mutatják, hogy továbbra is autós nemzet vagyunk,
a felnőttek 62%-a rendelkezik ugyanis saját gépjárművel.
A válaszokból kiderül, hogy bár a nemeket tekintve nincs jelentős különbség az autótulajok között,
leginkább az 50 feletti városiak ülnek volán mögé (36%),
míg a 18-29 éves fiatalok (19%) és
a Budapestiek (16%) körében egyre kevésbé népszerű ez a közlekedési forma.
Elektromos vagy hibrid autót továbbra is csak a magyarok 1%-a vezet, azonban az autósok közel ötöde akár a következő 1-2 évben is átváltana környezetkímélőbb megoldásokra, ha megtehetné.
Az elmúlt időszakban egyébként a közlekedés terén is összehúzták a nadrágszíjat a magyarok:
a válaszadók 61%-a ült autóba jóval ritkábban az elmúlt időszakban.
Ennek döntő okaként a megkérdezettek 64%-a a benzinár-emelkedést nevezte meg, de az alkatrészárak és a javítási költségek drasztikus növekedése is visszatartotta a lakosság 17%-át attól, hogy autóba üljön.
A fővárosiak és a felsőfokú végzettségűek körében azonban egy másik fontos indok is megjelent a csökkentett autóhasználattal kapcsolatban: ez pedig az otthoni munkavégzés. A válaszadók 10%-a ezt az opciót jelölte meg, ami nem csoda: a home office számos ágazatban tartósan is velünk maradt, a napi munkábajárást tehát megspórolhatják azok, akik számára elérhetővé tette a munkaadója ezt az opciót – így az autóra sincs szükség.
A bizonytalan gazdasági helyzetben persze nem meglepő, hogy sokan alternatív megoldásokon gondolodnak, és komolyan fontolgatják, hogy hamarosan inkább elektromos vagy hibrid járművet vásárolnak.
A Generali tavalyi kutatásának eredményeihez hasonlóan idén is
a környezettudatosságot (71%) és
az üzemanyagárakat (70%)
nevezték meg a válaszadók a váltás legfőbb indokaként, de érdemes megfigyelni, hogy 2022-ben még sokkal kisebb súllyal esett a latba a benzindrágulás (mindössze 53%-os arányban), vagyis az elmúlt évben tapasztalt
drasztikus áraemelkedés egyre jobban aggasztja az autósokat.
Az elektromos vagy hidrid modelleket egyébként főként a 18-29 év közötti fiatalok, illetve a Budapesten élők és a felsőfokú végzettségűek keresik, és a váltásnál új szempontként az is felbukkant, hogy az emberek divatosnak és menőnek tartják a környezettudatos közlekedési formákat (22% nyilatkozott így).
A klasszikus meghajtású modellekhez ragaszkodó autósok az anyagiak mellett főként
a kis hatótávok (57%) miatt nem gondolkodnak a váltásban,
a válaszadók fele szerint nehéz lenne megoldani a töltést is, miközben 48%-uk egyszerűen a hagyományos modellek híve, így nem is vágyik más típusú autóra. A kereskedők is hasonlóan látják a jelenlegi gépjárműpiacot, de még a visszatartó tényezők mellett is egyre nagyobb érdeklődést tapasztalnak a zöld megoldások iránt.
“Az ügyfeleink egyre inkább keresik a környezetbarát alternatívákat, így az elektromos és hibrid motorizáltsággal rendelkező modellek értékesítésének aránya egy év alatt közel 20%-ról 25%-ra nőtt. Bár a hagyományos hajtáslánchoz képest jellemzően drágább modellekről beszélünk, szerencsére számos körülmény könnyíti meg a vásárlóink döntését. Így például
a hibrid modellek akár 80-90 kilométeres hatótávval is rendelkezhetnek,
ez pedig már reális lehetőség akár a teljes agglomerációból a munkába- és hazajutásra, emellett az elektromos modellek is egyre inkább kompromisszummentes utazást biztosítanak. Céges autó választásakor ráadásul sok helyen már csak zöld rendszámos autót engedélyeznek és ehhez igazítják a kereteket is” – mondja Dósa Péter, a Wallis Motor Pest marketing vezetője.
A válaszokból és tapasztalatokból kiindulva a Generali is úgy látja, hogy a hazai autósok kicsit tartanak az ismeretlentől és úgy érzik biztonságban magukat, ha a kockázatok széles körére szabott casco biztosítást kötnek az elektromos autó vásárlásakor.
“A leggyakoribb járműkárok – törések, lopások, viharkárok, jégverés – persze a környezetkímélő modelleket sem kerülik el, viszont számos olyan kockázat is fenyegeti őket, melyekre a hagyományos meghajtású autót vezetők nem is gondolnak” – mondja Szikszai József, a Generali Biztosító kárrendezési területének vezetője.
Hozzájárulok a fent megadott személyes adataimnak direkt marketing célú
kezeléséhez. Kijelentem, hogy hozzájárulásomat önkéntesen, az Adatkezelési
Tájékoztató – különösen annak
a közvetlen üzletszerzési célú adatkezelésekre vonatkozó pontja – szerinti megfelelő
tájékoztatás
birtokában tettem meg.
Bővebben
Az elektromos modellekre kötött casco biztosítás térít a következő esetekben is:
ha az akkumulátor balesetben sérül, törik vagy tűzben sérül;
ha az akkumulátort ellopják;
ha a töltőkábel tűzben, viharban tönkremegy, vagy a falitöltőt betöréskor eltulajdonítják;
ha töltés közben ellopják a töltőkábelt,
vagy a villámlás másodlagos hatásaként keletkezik kár az autóban.
“Hasznos szolgáltatások még meghibásodás esetén a 0-24-es asszisztencia szolgáltatások is. Az akkumulátor assistance jól jön, ha az akkumulátor meghibásodik vagy lemerül – akkor szervizbe vagy töltő állomásra szállítjuk az autót. A műszaki hiba és defekt assistance szolgáltatás a helyszíni javítás vagy autómentős szállítás mellett többek között akkor praktikus, ha segítségre van szükség megszervezni a hazautat az autónk meghibásodása esetén” – mondja Szikszai József.
The post Egyre több magyar váltana elektromos vagy hibrid autóra appeared first on Generali Előrelátók Blog.