Változó világunkban egyre nagyobb szükségünk van a biztos pontokra, a stabilitásra, ehhez pedig megbízható háttér lehet számunkra a megfelelő életbiztosítás. Számtalan kérdés felmerülhet bennünk azzal kapcsolatban, miért is hasznos egy életbiztosítás – ezeket nemrég sorozatunk első részében jártuk körül. Ezúttal pedig azt mutatjuk be, melyek azok a tényezők, amikre érdemes odafigyelni az unit linked életbiztosítás díjbefizetésével kapcsolatban.
Lehetőséged van részleges visszavásárlással vagy egyes biztosítások esetében rendszeres pénzkivonással pénzkivételre is, illetve a szerződés a tervezettnél korábbi megszüntetésére (visszavásárlására).
Ezek azonban az esetleges költségvonzaton túl az eszközalap(ok)
aktuális árfolyam-alakulásától függően is veszteséget okozhatnak,
így csak tényleg rendkívüli, más módon nem megoldható anyagi probléma esetén vedd ezeket igénybe.
Megtakarítási díjrész csökkentésére van lehetőséged, általában három díjjal rendezett biztosítási év elteltét követően – a biztosító által meghatározott mértékig – kérheted a megtakarítási díjrész csökkentését.
Bármikor történhet olyan esemény, ami miatt átmenetileg vagy tartósan gondot okozhat a megtakarításra szánt összeg fizetése. Ezek megoldására több fajta lehetőség is rendelkezésedre áll.
Átvezetés eseti díjból rendszeres díjba, azaz a korábban befizetett eseti díjakból származó befektetési egységekből kérhető a rendszeres díjba történő átvezetés. Ezért is javasoljuk, hogy amikor erre pénzügyileg lehetőséged van, fizess a szerződésedre eseti díjat is.
A másik lehetőség a díjfizetés szüneteltetése. Ha a rendszeres díjat átmenetileg nem tudod fizetni, lehetőséged van a díjfizetés szüneteltetésére, előre meghatározott számú, díjjal rendezett biztosítási év eltelte után. A biztosítók előre meghatározzák azt is, hogy ez milyen sűrűn és milyen időtartamra kérhető.
Egyes biztosítóknál az ezekre az időszakokra be nem fizetett díjakat nem kell utólag befizetni.
A díjfizetés szüneteltetése a szerződés megtakarítási díjrészének pénzügyi eredményét jelentősen ronthatja, melyet nagymértékben befolyásol a díjfizetés szüneteltetés időszaka alatt továbbra is levont egyes díjak, költségek mértéke (pl. a szerződés élet-, egészség-, balesetbiztosításának kockázati díja), illetve, hogy mekkora a díjjal rendezett időszak.
Az eseti befizetésekkel
közelebb kerülhetsz megtakarítási céljaid megvalósulásához,
és szükség esetén megoldást nyújthatnak az előre nem látható problémákra is.
Átsegíthetnek egy átmeneti pénzzavaron, a váratlanul felmerült, kritikus anyagi helyzeteken anélkül, hogy a biztosítási szerződés megszüntetésére, visszavásárlására kényszerülnél.
A biztosítások különböző bónuszokat, jóváírásokat tartalmazhatnak. Jellemző a hűségjóváírás, amikor a szerződésen előre meghatározott időközönként a biztosító egy bizonyos összeget jóváír, díjazva ezzel az ügyfél hűségét, kitartását.
Vannak vagyonarányos bónuszok, amikor előre meghatározott időpontban a már összegyűjtött megtakarítás bizonyos százalékát a biztosító jóváírja. Továbbá vannak az éves befizetett díj nagyságától függő bónuszok is.
Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mikor és milyen bónuszokra számíthatunk,
ez a szerződéshez tartozó szerződési feltételekben, és annak részét képező Kondíciós listában is megtalálható.
Az, hogy egy esetleges díjcsökkentés, szüneteltetés vagy egyéb rendkívüli helyzetben ezek a plusz lehetőségek hogyan változnak, termékenként más és más, ezért érdemes ennek a biztosítási feltételekben is utánanézni.
A díjfizetés szüneteltetése csökkentheti például a hűségjóváírást,
egyes esetekben, pl. részleges visszavásárlás esetén, teljesen el is veszítheted ezt.
A különböző egyéb bónuszok mértékét szintén befolyásolják a vészhelyzeti pénzkivételek, csökkentések, ezek pontos leírását az adott biztosítás feltételeiben találhatod meg, és érdeklődj a biztosítási tanácsadódnál.
A szerződés kötvényén a szolgáltatások, kiegészítő biztosítások biztosítási összegei, továbbá a szerződésre elvárt aktuális éves díjak láthatók. Emellett évente a biztosító által küldött számlakivonaton az adott év befizetései és költségei mellett a szerződés aktuális értéke is megtalálható.
Ezen kívül a biztosítók egy részénél
elérhető egy online szerződéskezelő felület, ahol ezek az információk naprakészen megtalálhatók.
A megtakarítási célú életbiztosítások hosszabb távú elköteleződést jelentenek. Előfordulhatnak olyan időszakok, rendkívüli tőke- és pénzpiaci helyzetek, amikor az éppen kiválasztott befektetési portfóliónk nem az elvárásaink szerint teljesít.
Fontos, hogy egy ilyen időszakban sem szabad megijedni.
Érdemes mérlegelni, mi várható a közeljövőben, és ettől függően lépni, a portfóliónkat átrendezni,
vagy kivárni (mellyel akár elkerülhető a veszteség realizálása), hogy az eszközalapok árfolyamai ismét elinduljanak felfelé.
Röviden: értékkövetés.
A rendszeres megtakarítás értékállóságának megőrzése érdekében szerződéskötéskor dönthetsz arról, hogy a megtakarítási díjrész és a biztosítási összegek évente mekkora mértékben növekedjenek.
A biztosítási évfordulót megelőzően küldött értékkövetési ajánlaton
a biztosító lehetőséget kínál a megtakarítási díjrész ennél magasabb növelésére is,
ezt hívjuk extraindexnek. A megtakarítási díjrész és a biztosítási összegek növelésére az értékkövetéstől függetlenül is bármikor lehetőséged van.
Átváltásról akkor beszélünk, mikor a unit-linked biztosításodhoz jelenleg kiválasztott egyes eszközalap(ok)ban lévő befektetési egységeket áthelyezed más eszközalap(ok)ba.
Átirányítás pedig azt jelenti, amikor a következő díjfizetési esedékességtől a további rendszeres díjak befektetéséhez módosítod a választott eszközalap(ok)at, ilyen esetben a korábban választott megtakarítást tartalmazó eszközalapok is megmaradnak.
A teljes portfólió átrendezése esetén érdemes az átváltást és az átirányítást egyidejűleg alkalmazni.
The post Életbiztosítás: ezeket érdemes tudni a díjbefizetésről appeared first on Generali Előrelátók Blog.